Csőke Heni

hordozási tanácsadó

Én és a hordozás

Emlékszem, 2015-ben, mikor a kislányom vártam, eldöntöttem, hogy biztosan nem kötöm olyan rongyba a gyerekeim, mint azok a hippi ősanyák. Eltelt egy év, és először kényszerből kezdtem hordozni a lányom -az elképzeléseimhez híven-, csatosban. Aztán 2017-ben jött a kisfiam, és nála teljesen egyértelmű volt a kendő, majd egy véletlen találkozás folytán nem is volt kérdés, hogy 2018-ban elvégzem a Beli Buba Babahordozó Iskola tanácsadóképzését.

Zalán fiamat pedig már a kórházban is kendőbe kötöttem, tudva, hogy a hordozás általi testközelséggel és az eközben felszabaduló oxitocinnal együtt tudom leghatékonyabban enyhíteni a szeparáció okozta lelki sebeket.

A hordozással járó életmód a részem lett, tapasztaltam, mekkora szabadságot ad a kisgyermekes szülőségben az, ha nem kell a babakocsit tolva kiálló köveket és gyökereket kerülgetni a Pilisben túrázva, vagy szenvedni vele a Budai várban a macskakövön. A hordozással megkaptam azt, hogy gyakorlatilag bárhová eljuthatok gondolkodás nélkül úgy, hogy gyermekem a lehető legjobb helyen, rajtam van.

Persze, nekünk is van babakocsink, hiszen számos helyzetben pedig pont erre van szükségünk.

Az elmúlt évek szemléletformáló hatással voltak rám, sok mindenre megtanított az anyaság terén. Tényleg igaz az, hogy szülőnek lenni az egyik legnagyobb önismereti utazás az életben. Teljesen máshogy képzeltem 2015 februárjában az anyaságot, még baba nélkül, és azóta rengetegszer volt olyan „aha” élményem, amikor rájöttem, hogy egy-egy dologgal kapcsolatban korán hoztam döntést, és talán a másik oldalra kellett volna billenjen a mérleg nyelve.

A hordozással közösséget, barátokat, az iskolámban pedig szinte egy második családra leltem. Kár lett volna kihagyni, hogy ezekkel az élményekkel gazdagodjak.

Tanácsadásaimban szeretném megmutatni a hordozás csodáját a családoknak, hogy ők is meglássák, amit én, 2016-ban: hordozás nélkül lehet élni, csak nem érdemes.

Shopping Cart
Call Now Button